Zoe

Éppen az egyik Halálfaló gyűlésről értem haza, mikor megérkezett Jesse. Ő se mindennap jár haza, így érdekes volt, hogy itt van. 

- Szia - köszöntöttem egyszerűen, majd elkezdtem kibontani a köpeny fűzőjét. Jesse tisztában volt vele, hogy Halálfaló vagyok, nem úgy mint Rebecca. Jesse mindig is sokkal érettebben gondolkodott, mint Rebecca. A lányom képes lenne és beállna Halálfalónak. Bárhogy is nézzük, nem lennék rá büszke. Ő mégis csak egy kislány, akire vigyázni kell, nehogy hülyeséget csináljon, míg Jesse már szinte felnőtt. Ahogy ledobtam a talárt, hátra fordultam Jessehez. Valami nem volt rendben vele. Szemei kisírtak voltak és arca is vörös volt. Hangja pedig megremegett, miközben... Megijesztett. Mi történhetett, ami miatt ennyire kiborult?

- Mi történt? - sétáltam elé, majd mélyen néztem szemeibe. - Jesse... - suttogtam halkan, majd vártam válaszát. Talán nem kellett volna. Egyszerűen nem tudtam gondolkodni, és nem is akartam elhinni. Keringtek róla pletykák, hogy elutazott, lelépett, megváltozott és új életet kezdett, de hogy meghalt volna.... nem tudom elhinni. Hiszen egy hete a gyűlésen még láttam. Az más dolog, hogy most nem volt ott.... de akkor is. Ő nem halhatott csak úgy meg. Az nem lehet. Észre sem vettem, de időközben szemeim megteltek kövér könnycseppekkel. Arcom érdektelen maradt, hiszen Sebastian, már csak egy régi ismerős volt az életemben, de most mégis úgy éreztem, mintha a szívemet tépték volna ki.

- Hazudsz - vágtam kegyetlenül fiamhoz a szavakat, de ahogy ránéztem elbizonytalanodtam. - Ez nem lehet igaz. Ki mondta ezt? Ilyet nem szabad elhinned... - motyogtam csendesen magam elé az utolsó mondatot, mert már nem tudtam mit gondoljak.