Már húsz perce Ethan ágyán ültem, és hallgattam a hülyeségeit. Megáll tőle az eszem. Nem a bátyám, tudtommal nem is az apám, és fiatalabb is nálam. Erre ő tart, nekem kioktató beszédet? Hát menten lezuhanok a Mardekárosokhoz. Na az nem lenne jó, mert a végén, még az a barom Derek kitalálná, hogy ma neki feltétlenül szüksége van valakire, én meg, hogy ne köpjön be, persze hogy menteném magam. Van pár fekete üzletem, és többek között züllött kapcsolataim. Mindenki azt hiszi, mennyire óczkodom a fekete mágiától és társaitól. Pedig egyáltalán. De ebbe most nem megyek bele...
Megforgattam szemeimet, és egy szőke hajtincsemet kezdtem birizgálni.
- Ethan, nagyon szépen megkérlek, fejezd be, mert kezd elegem lenni. Nem fogom veled megosztani a magánéletemet, de azt sem kell az orrodra kötnöm, kivel, hol és mit csinálok - magyaráztam ridegen Ethannek, tudtam, hogy csak jót akar, de nem akarom úgy mint egy felelősségteljes apát, vagy bátyjt, legyen a bizalmasom, mert így nem leszünk jóban. Ekkor kinyílt az ajtó és odakaptam a fejem. Zac volt az. Remek.
- Hello Ethan - biccentettem neki és küldtem felé egy "tudokmagamravigyázni" pillantást. - Szia Zac. Nem állt szándékomban távozni. Nagyon is kényelmesen fekszek Et ágyán.
- Mi az, hogy kislány? Egy idősek vagyunk, és ha megszámolnánk, kinek volt több zűrös éjszakája, bizton állíthatom, hogy nyernék - vigyorogtam rá kihívóan. Miért kell mindenkinek ilyenekkel jönni, hogy kislány? Nem vagyok az és kész.
- Egyébként, Zac, hagyjuk a tisztelet köröket. Nagyon jól tudom ki vagy, fordítva is így van. Ha tudni akarod, Camilla szívét összetörted a kis akcióddal. Fent zokog a lány részlegen. Én már nem bírtam tovább hallgatni a hülyeségeit. Még, hogy szerelmes. Na én az soha nem lennék - mondtam lenézően, majd a plafont fixíroztam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése