Lora

Rúgtam, ütöttem, csíptem, haraptam, karmoltam volna, ha nem bilincsel meg. Nem is értem, hogy képzeli.
- Tegyél le, tegyél már le te szerencsétlen idióta - üvöltöttem a sráccal és vergődni kezdtem. Engem senki, ismétlem senki, nem köthet meg, vagy bilincselhet le. Főleg nem ez a rohadék.
- Nagyon meg fogod ezt járni te szemétláda - üvöltöttem még mindig magamból kikelve. Nem tudtam szabadulni. Mozdulni sem tudtam, már annyira erősen tartottak a bilincsek. Szavai tőrként hasítottak szívembe. Tudtam, hogy valahol igaza van, de nem kell, hogy mindenki már az első adandó alkalommal odaadja magát egy férfinek. És ha nem tudok szerelembe esni? Az én hibám? Nem. Egyáltalán nem az enyém, hanem... Ericé. Talán, ha akkor nem hagy egyedül, nem itt járnék. Őt tudtam, szeretni. De ebben a fiús jelmezben, nem kell attól félnem, hogy bárki is megkörnyékez. Különben sincs kedvem a barom pasikhoz, nem vagyok Rebecca. Nekem nincs szükségem ilyen változatosságokra. De tényleg nem öregedhetek meg egyedül. Végülis, ha azt vesszük, egyetlen szavamba kerülne, és bármelyik férfi bemászna az ágyamba. De nem vágyom erre. Egyszer, majd ha valakit szeretni fogok, és képes leszek akárkiben is megbízni, lehet róla szó. Addig nem. És ez így tökéletes.
- Ma este, a tölgyfaajtó előtt, nyolckor. Mielőtt eltévednél, nem randi lesz. Én olyanra nem járok, de kimegyünk a kastélyból - mondtam neki határozottan, és szikrázó szemekkel néztem rá. - Ha nemet mondassz, felőlem itt helyben megerőszakolhatsz, de még közben megöllek, és bemocskolom az Acerlot nevet. Erre megesküszöm neked. Tűnj ki innen azonnal. A reggelemet már elrontottad és még este is veled kell lennem, szóval engedj el - mocorogtam de éreztem, ahogy a bilincs a bőrömbe vág.