Becca

Rebecca

Csak feküdtem, és éreztem, hogy testem minden porcikáját, átjárja a forróság. Egész testem beleremegett Zac érintéseibe, felemelő érzés volt. Szorosan simultam hozzá, valahogy egyszerre volt megnyugtató és biztonságot nyújtó a közelsége, de féltem, hogy túl sokat nyújt és akkor vonzóddni fogok hozzá. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy még mindig csak egy szerencsétlen. Felkönyököltem, és éppen megcsókoltam, mikor kinyílt az ajtó és egy hitetlenkedő Ethan nézett rám. A francba is, tudhattam volna, hogy visszajön. Már üvöltözött is.

- Nem megyek sehova Ethaneal, nem vagy az apám, aki megmondja, hogy mit csináljak és mit nem. Nem kell aggódnod értem, amint látod most semmi bajom... - néztem rá ridegen, s ahogy felrántotta Zacet, magam köré tekertem a takarót. 

- Fejezzétek már be, nem kell megölni a másikat - üvöltöttem velük, de nem mertem közelebb menni hozzájuk. Mivel a ruháimat sehol nem láttam, a szekrényből kivettem egy fekete inget, ami majdnem a térdemig ért. Magamra vettem, és odamentem a két sráchoz, de Zac szavai megállítottak.

- Zac, én... - nem mentem el, inkább megkerestem pálcámat, majd fehérneműmet. A két fiú megőrült.

- Remek, én is beszélni akarok veled - mondtam ridegen, majd hagytam, hogy keresztül rángasson a klubhelyiségben. Mindenki minket nézett. Egy kissé alulöltözött lányt, vonszolnak le a fiúk körletéből. Remek. Remélem Susan nincs itt, mert a suli pletykákban holnap már azt olvashatom, hogy lefeküdtem az összes griffessel. 

Ahogy beértünk ledobtam magam az ágyra. Karjaimat összefontam magam előtt, majd sértődötten néztem a srácra.

- Most mi bajod van? Ismered Zacet, a barátod. Miért pont ő akarna bántani? - löktem el ölelő karjait.