Chh… már megint a hülye kis bűbájait használja. Komolyan azt hiszi, hogy nem fogom észrevenni, azért mert nem látom? Hallom a lépteit, a szívverését, és ha akarom még a gondolatait is, mellesleg még a szagát is érzem. Egyesek annyira naivak. Egyre gyorsabban szedtem a lépteimet és megpróbáltam lerázni a kiscsajt, ami így normál tempóban meglepően nehéz volt. Egyszer csak elhaltak a lépteim, majd egy esés hangját lehetett hallani, amit szitkozódás követett. Aztán… megéreztem… Úgy vonzott maga felé, mint valami mágnes a vasdarabot. Egyszerűen képtelen voltam ellenállni neki. Alig egy másodperc múlva már Kiara előtt álltam és acélkék tekintetemet, ami most vörösbe váltott a lány vállára függesztettem. Figyeltem, ahogy a vér hívogatóan csordogál lá hófehér bőrön, amit a ruha látni engedett. Kissé szétnyílt a szám a látványra, majd a szemfogaim megnőttek és közelebb léptem Wrighthoz. Azt hiszem elég félelmetes látvány lehettem, mert meg, se mert mozdulni. Lassan lehajoltam a vállához, majd ajkaimat a sebre tapasztottam és szívni kezdtem a vért. Az az érzés, amikor a számba került leírhatatlan. Kiara vére szinte felrobbant a számban. Aztán hirtelen bevillant egy kép. Villámgyorsan löktem el magam a lánytól, majd zihálva vetettem neki a hátamat egy fatörzsnek. Pár másodpercre lehunytam a szemeimet, majd mikor újra felnyitottam őket már újra kéken csillogtak.
- Sajnálom. – nyögtem ki, majd elfordítottam a fejem. Nem vagyok normális…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése