Rebecca

Nem mertem elhinni, amit Nathaniel művelt. Egyszerűen képtelenség, hogy ilyet tegyen. Egyedül maradtam a tömérdek papír és könyv között. Sírni lett volna kedvem. Vagy inkább elbújni, elmenekülni. Minél messzebb innen. Egyszerűen meg voltam szeppenve. Anyámnak, a rokonaimnak a családtagjaimnak, az ismerőseimnek.... itt van az életük. A múlt az ami körve vesz. Most kinyithatnám bármelyiket, és titkokat tudhatnék meg. Elolvashatnám mindet, bármire rájöhetnék, de nem merem megtenni. Félek attól, hogy csalódnom kellene, hogy fájdalmas emlékeket szakítanának fel. Nem kellene megtennem. Nem szabadna. Mégis a legközelebbi naplót vettem a kezembe. Sebastiané volt és egy levél csúszott ki belőle. Nem volt felbontva. Már ugysem tehetek semmit, így kinyitottam. Ennél rosszabb már úgysem jöhet. Sebastiannak volt címezve természetesen, anyámtól. 

Seb,

Soha nem mutattam, hogy bármit is éreznék irántad. Nem tudom, hogy is történhetett meg mindez. Minden annyira egyszerűen indult. Neked ott volt Amarilla, nekem pedig Brendon. Telhetetlenek voltunk és többet akartunk. A csak sex és más semmiből a végére szerelem lett. Tökéletes életünk kudarcba fulladt, csőstűl jöttek a bajok. Minden kiderült, hónapok kérdése volt csupán, és már mindenki tudott rólunk. Időre lett volna talán még szükségem, hogy én is kimondhassam azt az egyszerű, mégis gyönyörködtető szót, hogy "Szeretlek". De féltem a csalódástól. Azon az éjszakán, minden annyira gyorsan történt, nem tudtam gondolkodni. Mondhattam volna, hogy " Én is szeretlek", de nem akartam hazudni. Mivel lett volna könnyebb, ha kiderül, mind a ketten egymásba szerettünk? Semmivel. Még több gond, még több probléma, még több fájdalom és még több gyötrődés. Sajnálom Sebastian, hogy akkor nem mondtam el neked, mit is éreztem.

Aztán csak múltak a napok, a hetek és a hónapok, és valahogy másképpen éreztem irántad. Kétségtelen volt, hogy már nem csak a szeretkezések miatt jártunk össze éjszakánként. Az egyik ok, hogy ott volt Jesse, akitől nem tilthattalak el, így már nem csak péntekenként találkoztunk, hanem a vasárnapot is együtt töltöttük. Így még nehezebb volt. Rengeteg mindent éltünk át együtt. Megszületett Rebecca is. És ott már éreztem, hogy minden megváltozott. Nem tudtam volna elmondani miért, de mikor arra kértél, hogy mondjam el mit érzek, felszabadultabb lettem, és csak neked volt köszönhető, hogy megváltoztam, ha csak egy rövid időre is. Szerettem melletted lenni. Szerettem az lenni aki voltam. 

Mikor pedig megkérted a kezem... nem akartalak elveszíteni, de nem tehettem meg. Nem értenéd meg soha, hogy miért nem mehettem hozzád, de tudnod kell, hogy örökké szeretlek. Sajnálom Seb...

Csók: Zoe

El sem tudtam képzelni, ekkor mi játszódhatott le anyámban. Hiszen az a férfi kérte meg a kezét, akit mindennél jobban szeretett és mégis nemet mondott neki. Miért? Darrennek habozás nélkül mondott igent és még mindig együtt vannak. Tudom, hogy szereti Derrent, de nem hiszem, hogy olyan tűzzel és hévvel, ahogy apámat valaha is szerette.  Vagy Brendont. Nem tudhatom mit érzett, de három férfi sok. Túl sok, hogy mindegyiket szeretni lehessen. Olvasgattam anyám naplóit, hiszen volt itt rengeteg. Minden évben újat kezdett. Mindent leírt benne. Már csak azt nem értem, hogy kerül ide anyám naplója. Ő nem halálfaló, soha nem is volt az. Akkor miért kellett idehozni ezeket? Meg kell keresnem Nathanielt. Ki mástól, ha nem tőle kaphatnék ezekre választ? Christophert meg kell keresnem. Nem hagyom, hogy Nate még tegyen bármit amivel árthat neki. 

- Nathaniel, ne gyere közelebb - szóltam rá ridegen, majd egészen a falig hátráltam és kitéptem csuklómat szorításából. - Ezekhez a naplókhoz neked semmi közöd. Miért vannak itt anyám naplói? Miért kellett mindenkinek a személyes emlékeit idehoznod? - förmedtem a férfire, de még mielőtt jobban belelendülhettem volna a veszekedésbe, megérkezett anyám. Anya?

- Anya, mit csinálsz itt? - húztam fel értetlenül a szemöldököm.

- Ezt én is kérdezhetném tőled Rebecca nem gondolod? - kérdezte cinikusan, de már is Nathaniellel kezdet veszekedni. Nagyon helyes. Legalább azt is valaki helyre teszi.  Zoe tudta, hogy Halálfaló vagyok, de lehet elfelejtette. 

- Christopherrel vagyok - mondtam daccosan, de ő csak lesajnálóan elvigyorodott. 

- Rosszul hazudsz.

- De én...

- Menjetek ki Rebecca - szólt anyám ridegen, majd inkább szót fogadtam és kisétáltam a helyiségből. Tudja, hogy az vagyok. Christopher elmondta neki. Nem akartam, hogy megutáljon ezért, nem teheti meg. Az ajtót résnyire nyitva hagytam. Érdekelt, hogy miről van szó.

- Chris, ne menj el. Meghallgatjuk miről van szó - suttogtam csendesen, majd füleltem. Nem kellett volna. Egyre több családi titok derült ki. Szegény Zoe...

- Igen, hallottuk. Csak nem értettem semmit - motyogtam csendesen magam elé, majd Zoet kezdtem figyelni, aki összetörve ült a bőrkanapén. Nem mehettem oda, ugyis csak ellökne. Nincs az az ember, aki megtudja nyugtatni, ha baja van...