Zack

Nem igaz, most meséljem el, hogy az egész életemet azzal töltöttem, hogy kiképeztek anyám után vegyem át ezt a kócerájt. Köszi, Becca egyből el fog menekülni. Különösen, hogy az apja itt halt meg. Mindent tudok. A hol testek még mindig meg vannak, főleg azoké akiket nem szolgáltattunk vissza.
- Mit akarsz tudni? Itt lakom e? Mit keresünk itt és, hogy honnan tudok mindent? - Néztem rá, a lányra aki távol ült tőlem. - Nos... legyen. Ezt még Ethan se tudja. Vannak dolgok amiket, nem szabad senkinek tudni rólam. Ezért kénytelen vagyok magam úgy adni, hogy senki ne utáljon meg... Lehetek akármennyire rideg, és félelmetesnek látszó még sem vagyok az. Tudod miért? Mert nem a családi nevemet viselem. A háború idején ebben a szobában gubbasztottam. Nem mehettem ki a csata térre, de mindent láttam.
Emlékszem Sebastianra is, méltóan harcol... de ha, nem megy oda... M... - Elcsuklott a hangom. Akár ismeri akár nem, szégyellem kimondani anyám nevét. - Mona, miközben Illa szúrta a szívébe a tőrt... és Mona meg elfordította, teljesen, ami benne volt Sebben és szenvedett... láttam és bántott, hogy olyan ember veszti el az életét, akinek még vannak gyerekei és életet is élhetne. Én, itt lakom amikor nincs iskola. Kiképző tábor az egész ami itt folyik, állítólag nekem kell átvennem anyám helyét, amint 18 leszek és ha azt nézzük van még egy évem. Egy biztos. Én nem leszek semmilyen gonosz tevő vezetője, bármennyire is érdekel a hatalom. De lidércnek miért álljon be az ember. Nem tudod, mire képesek. Az ember álmát, úgy rémísztik meg miközben alszanak. Ha nem alszanak akkor is képesek a testbe bele menni...egyszer, ezt anyám akarta megtenni velem. A tét meddig bírom sírás nélkül. Komolyan megszakadt a szívem, de nem tette meg. Tudod miért? Mert a fiát nem bántaná. Illa, csak a becsületéért, ölte meg Sebastiant. Hadd tegyem hozzá Darwin asszony halál faló is volt. A jelet ott viseli a bal kezén. A mai napig. Igazából, én nem tervezem hogy lidérc legyek. Tessék, itt van amit hallani akartál. És kimondom rövid szavakkal is. A hatalom érdekel, de nem ilyen áron. Válthatnánk más témát? - Kérdeztem tőle, elfojtott hangon. Fel álltam az ágyról, és a szobám másik végébe mentem és kerestem egy nyakláncot. Igazából tudtam melyik nyakláncot, mert még Sebastian zsebéből vettem el. Képes és anyám a magáévá tettem. Amikor megnéztem a medált, láttam rajta R.A.C. nem tudtam akkor ki az, de most már igen. A levél ami benne volt az is inkább egy vers.

- Ezt a levelet, még apád zsebében találtam, amikor néztük nem e maradtak élők. Lenyúltam, hogy anyám ne tegye magáévá. Igazából, akkor bele olvastam a levélbe is ezúton kérek elnézést, hogy magán levélbe olvastam bele. De nem volt leragasztva a levél. - Átnyújtottam, és a nyakláncot, ráraktam Rebeccára. Szép Ezüst lánc volt, szivecskével, és másik egy kereszt volt.
A levélben ez állt :

"Álmomban Mesteremmel tengerparton jártam,
s az életem nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
két pár lábnyom a parti homokon,
ahogy Õ mindig ott járt énvelem.

De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma látszott,
éppen ahol az életem próbás,
nehéz volt, sorsom mostoha.

Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
"Amikor életem kezedbe tettem,
s követõdnek szegõdtem Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
minden nap ott leszel velem.

S most visszanézve, a legnehezebb úton,
legkínosabb napokon át
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma látszik ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínségben?"

Az Úr kézenfogott, s szemembe nézett:
"Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért látod csak egy pár láb nyomát,
mert a legsúlyosabb próbák alatt
téged vállamon hordoztalak!"

- Csak a verset olvastam el, a többit nem. - Mondtam neki, és vissza ültem távol tőle. Gondolatok engem is kergettek.... de még mennyire... vártam a reakcióját.